Al Ries - Jack Trout: A marketing 22 vastörvénye

Ha a neve alapján (bocsesz, a könyveknek címe van) egy vaskos, keményfedeles, római jogos tankönyvre számítasz, igencsak csalódni fogsz. Ha meglepően kevés pénzért, milliós értékeket akarsz kapni, akkor közelebb jársz a megoldáshoz.

A könyv gyakorlatilag zsebkönyv méretű, bolti ára 1450,-Ft volt, amikor vettem (tavaly). Az értékes (szöveges) oldalak száma kb. 127.

Ami a leginkább megfogott benne, hogy szembe megy az őskori marketing demagógiával, sablonnal, begyepesedéssel. Példákkal, érthetően tisztába teszi azokat az irányelveket, amiket szem előtt kell tartanunk, ha nagyra törünk, és magasra tesszük a lécet.

A könyv megtörtént esetekkel támasztja alá, hogy mi történik, ha szem elől téveszted egyik-másik törvényt, és csak a növekedésre és a márkád kibővítésére koncentrálsz.

A szerzők leírják a multik jól kinéző mégis nagyon elrontott lépéseit. Az eredeti könyv nem mai csirke, 1993-as, szóval a most végző marketinges generáció számára lesznek/lehetnek benne olyan cégek is, akikről soha nem is hallottak, és már nem is fognak : )

Nekem a legélesebb élményem az volt, hogy úgy a közepe táján kétkedve elkezdtem nézegetni az elejét, meg a hátsó borítót, hogy „Wazze, ezeket az ötleteket, meg infókat Ti tényleg odaadjátok ennyi pénzért?” Szó szerint leírnak olyan stratégiákat, amiket ha a multik megfogadtak volna / megfogadnának, akkor millókkal, milliárdokkal növelhetnék a bevételeiket.

A kis marketinges szívemet viszont leginkább az utolsó rész melengette meg, amit idézek:

„Ha van egy jó ötleted , és ezt a könyvet azzal a meggyőződéssel vetted kézbe, hogy a sikeres megvalósításhoz mindössze egy kis marketingsegítségre lesz szükséged, ez a fejezet hideg zuhanyként fog hatni rád. […] A világ legjobb ötlete sem képes a megvalósítás útjára lépni, ha nincs meg az ehhez szükséges mennyiségű pénz. […] A marketingvilágot a pénz tartja mozgásban. Ha manapság sikeres akarsz lenni, meg kell találnod azokat a pénzeket, amelyek szükségesek, hogy forgathasd a marketing kerekeit.”

Kezdőknek és öreg rókáknak is ajánlom. Ha csak két értékes mondatot találsz benne, akkor már megérte. Mert az a két mondat nem 725 forint profitot fog hozni darabonként.

Megemlékezni illik a szerzők más könyveiről is, melyek magyarul megjelentek:
-Pozicionálás
-Alulról építkező marketing
-Marketingháború
-Karrierlift

Címkék: marketing al ries jack trount

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingkonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr631918880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.14. 14:22:48

Nekem is nagyon tetszett a könyv, és tényleg ezért jó 'típusú' könyv,mert nem bullshitgenerátorból szedett blikfangokat ír le, hanem leír egy gondolatot, majd mellé rak egy példát, levonja a következtetéseket, és ismét nyomatékosítja a kezdeti gondolatot.

Az is tetszik benne, hogy nem ment a mennyiség a minőség rovására, de nem is az a könyv, amit levéllapogatásra használ az ember:)

Disznóvágási Feri · http://apalyaszelen.blog.hu 2010.05.07. 08:53:26

Ugyanennek a szerzőpárosnak olvastam egy másik érdekes könyvét, a "Pozicionálás - Harc a vevők fejében elfoglalt helyért" címűt. Érdemes átnyálazni, ha még nem tetted, hihetetlen, hogy egy majd 30 éves könyv mennyivel meg tudta haladni a korát, és még mindig milyen sokan nem jutottak el odáig, hogy alkalmazzák a leírtakat.

Disznóvágási Feri · http://apalyaszelen.blog.hu 2010.05.07. 08:54:19

@Disznóvágási Feri: Csak most látom, hogy alul ajánlod ezt a könyvet is, hátha megér egy pár sort a jövőben. :)

süti beállítások módosítása