Apa kezdőőődik!

Szóval igen, kezdődik. Kontárkodom ismét;)
Nem nagyon találtam online marketing könyvekről vélemény adatbázist, beszámolókat, így jobb híján csinálok egyet:D

Rendszeres időközönként beszámolok 1-1 elolvasott marketinges könyvről, hogy szubjektív véleményem szerint érdemes-e kinyitni, vagy inkább szépen csendben csúsztassuk vissza a polcra:)
Főként marketingről, reklámról, PR-ról szóló könyveket fogok elemezni, illetve olyanokat, amik szorosabban kapcsolódnak e területekhez.
Elemzéseim abszolút szubjektívek lesznek, előre leszögezem, főleg azokat a könyveket szeretem, amik tartalmas, színes érdekes marketinges példákkal szolgálnak, és főként nem mély alvást lexikális tudást biztosítanak.
Azokat szeretem, amik közben az embert megszállja az ihlet, és elkezd bizseregni minden tagja az ötletektől és a kreatívoktól.

Nálam előny, ha egy könyv 'el tudja adni magát', tehát ha olyan a borítója, hogy majd' a kezembe pattan, és nem nyom alsóhangon 2kilót...Sok beszédnek sok az alja:)

És egy kis ingyen-PR, hamár...
Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni a Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtárának, hogy lehetővé tette a lenti sok mű elolvasását! Ez mind-mind tőlük van!

A teljesség igénye nélkül most összedobtam egy gyors listát, ez majd még bővül, ahogy jönnek a javaslataitok, és hamarosan készülnek a leírások is....
Amikről szó lesz:
(sárga, amit feltétlenül ajánlok mindenkinek elöljáróban élvezeti forrásnak)
(Szerzőkkel frissítve)

 

Frédéric Beigbeder 1999 forint, Regény
Albert Györgyi A gyufacimkétől az online hirdetésig
Al Ries- Jack Trout Alulról építkező marketing
Michelberger Miklós A lyukacsos tehén
Wally Olins A márkák
Jack Trout, Al Ries A marketing 22 vastörvénye
Kaszás György A nagy adrenalinjáték
Al Ries-Laura Ries A PR tündöklése, a reklám bukása
Pratkanis és Aranson A rábeszélőgép
Bernard Brochand A reklám alapkönyve
Hoffmann Istvánné A reklám birodalmából
Incze Kinga, Pénzes Anna A reklám helye, 2.0
Newman, Michael A reklámkészítés 22 megkérdőjelezhetetlen törvénye
Salánki Ágnes A reklámról ma Magyarországon
Hamish Pringle A sztárok is ezt ajánlják
Jeffrey K. Liker A Toyota módszer
Kiss Mariann Alapmarketing
Melissa Müller Az áruvilág kicsi királyai
Sas István Az ötletes reklám
Jack Trout, Steve Rikvin Az új pozicionálás
Karádi Róbert CoolBrands
Sergio Zyman Csak a profit számít
David Ogilvy Egy reklámszakamber vallomásai
Alex Wipperfürth Eltérített márkák 
Fojtik János Elnyújtott élvezet
Faith Popcorn Éva-marketing
Hofmeister- Tóth Ágnes Fogyasztói magatartás
Eszes István Globális marketing
Seth Godin Hab a tortillán
Jon Steel Igazság, hazugság, reklám.
Kozák Ákos Kincskeresők
Matthew Healey Mi az a branding?
Baure- Berács Marketing
Papp- Váry Árpád Marketing a gyakorlatban1, 2
Al Ries-Jack Trout Marketingháború
Baja Sándor Marketingkalandok
Piskóti István MarketingKaleidoszkóp
Sándor Imre Marketingkommunikáció
Borjádi György Marketingpirula- recept nélkül
Philip Kotler Marketingmenedzsment
Szabó D. Tamás Médiatervezés a reklámban
Seth Godin Mi a bőgés?
Gianni Cottardo Nekem a reklám több, mint kenyérkereset
Virányi Péter Nem igaz, hogy a reklámtól lettem ilyen
Naomi Klein No Logo
Kevin Roberts Lovemarks
David Ogilvy Ogilvy a reklámról
Al Ries- Jack Trout Pozícionálás
Sas István Reklám és pszichológia
Oliviero Toscani Reklám, te mosolygó hulla
Móricz Éva Reklámpszichológia
Mányai Csaba Reklám helyett
Rozványi Dávid Reklám, és társai
Susan E., Douglas F. Reklámozás és marketing a médiában
Jack Trout, Steve Rivkin Új pozícionálás

 

 Kontár

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingkonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr891673927

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Marketing szakirodalom 2010.02.07. 12:02:03

A blog indulásakor egyik terv volt, hogy összegyűjtsem a marketing témakörben megjelent szakirodalmat. Miközben forralltam eme ördögi tervet, Kontár kolléga meg is valósította az ötletemet. Érdeklődők erre tessék...Így jár aki lassan ébred. Nem ba...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.15. 10:25:31

igen, szerző direkt nincs most még hozzá:D

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2010.01.15. 13:52:38

egy kecsegtető adatbázis. azért vannak még parlagon hagyott remekművek. De jó válogatás!:)

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2010.01.15. 22:08:51

A "sztárok is ezt ajánlják" c. műnek szerintem közismertebb így a neve: "Celebrity sells", legalábbis így él a reklámszakmai köztudatban. Magam is hivatkoztam rá már a publicisztikáimban:)

p.s.: nem is tudtam, h. létezik magyar kiadás.:)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.16. 18:11:37

Megmondom őszintén, az esélyegyenlőség jegyében magyarul íródott könyvekről fogok írni:)

Ha valakinek van még javaslata könyvre, ami kimaradt a listából, kommentelje be bátran!Megköszönöm!

Noda10 2010.01.16. 18:25:29

Akkor íme egy itthoni alapmű: A nagy adrenalinjáték

Noda10 2010.01.16. 18:27:11

Egyszer már elküldtem, nem postolta a gép. Ha hazai akkor A nagy adrenalinjáték Kaszástól

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.16. 18:31:42

@Noda10: köszi, ott volt már a béta listában is:)

Noda10 2010.01.16. 18:41:41

nem mondod, hogy ekkora loser vagyok, hoyg nem vettem észre? :D egyébként még sok helyen hallottam jót Porter Versenystratégia c könyvéről, itthon pedig a Veres féle Szolgáltatásmarketingről. most adták ki újra A szolgáltatásmarketing alapkönyve címen. Ezt épp most olvasom, ha mégsem lenne jó megírom :D de ki vagyok én, hogy ilyenben bíráskodnék?

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2010.01.16. 21:59:11

Akkor jöjjön néhány a fenti listából kimaradt, mégis a reklám-, marketing-, pr-, stb. ágazatok szempontjából szerintem értékes alkotás:

1) Reklám, média

Kolosi Péter: A kereskedelmi televíziózás Magyarországon;

Victor O. Schwab: Hogyan írjunk jó reklámszöveget;

2) Marketing, pr

Al Ries, Jack Trout: Alulról építkező Marketing;

Al Ries, Jack Trout: A marketing 22 vastörvénye;

Sergio Zyman: Csak a profit számít;

Paul Garrison: Exponenciális marketing;

Nógrádi Bence: Rinocérosz üzletkötés;

Seth Godin: Hazug minden marketinges;

Seth Godin: Törzsek;

Seth Godin: Hab a tortillán;

Joe girard: Hogyan adjunk el bármit bárkinek;

Nógrádi Gábor: Ide nekem a címlapot is;

Papp-Váry Árpád: Marketing a gyakorlatban;

Papp-Váry Árpád: Product placement (ide én is írtam könyvismertetőt. Jó!);

3) Menedzsment, persnal branding

W. Steven Brown: 13 végzetes hiba, amit menedzserek elkövetnek;

Edward de Bono: Hat gondolkodó kalap;

Edward de Bono: Oldalirányú gondolkodás;

Edward de Bono: A kreatív elme;

Csíkszentmihályi Mihály: Flow, Kreativitás;

Kjell A. Nordström, Jonas Ridderstale: Karaoke kapitalizmus;

Kjell A. Nordström, Jonas Ridderstale: Funky business;

Charles Handy: Az elefánt és a bolha;

Robert T. Kyosaki: Cash-Flow négyszög;

++++++ (erről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni)

Andrew S. Grove: Csak a paranoidok maradnak fenn;

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.17. 00:16:27

@Bery: köszi a kiegészítést (bár 5 benne van már:D),körbenézek,hogy könyvtárunkban megtalálható-e közülük valami, és akkor majd arról is írok.
Köszi, írjatok még bátran!

PikPok · http://www.sikermarketing.hu 2010.01.17. 09:44:40

Az eredeti listából nem derül ki, hogy a Marketing c. könyvet melyik szerzőtől írtad, mert van ugye a Bauer-Berács (gondolom, azt írtad), és van egy igazi gyöngyszem, abból az időből, amikor még a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen Piacszervezést tanítottak (az volt a marketing leánykori neve). Az a szerzőpáros pedig Hoffmanné-Molnár.

Aztán még hazabeszélek, és ajánlom a Hofmeister-Törőcsik: Fogyasztói magatartás könyvet. (Hazabeszélés, mert ott benne vagyok a Felhasznált irodalom listában.:)))

Aztán webmarketing témában van még olyan, hogy John Battelle: Keress! (A Google sztori).

Nem látom Philip Kotlertől a Kotler a marketingről c. könyvét.

Nekünk volt még kötelező olvasmány Morita Akio: Made in Japan, illetve Lee Iacocca könyve is. És még érdekes szolgáltatásmarketinges cucc a Lapítsd le a piramist! c. könyv.

Uff, én beszéltem, a nagy öreg.:))

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2010.01.17. 10:54:03

@Kontárblog: bocs, csak írtam, ami eszembe jutott. mennyi időd van neked. ezt mind elolvasod. sokáig fog tartani:):)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.17. 12:10:51

@Bery: köszi, úgy tervezem, most 1 hét múlva vége a vizsgáknak, utána megírom a, már elolvasott könyvek 'olvasmánynaplóját', aztán utánanézek az ajánlásoknak:)
kb heti egy postot tudok szerintem összeolvasni,amit élvezek, azt gyorsan tudom olvasni, úgyhogy egy évig kb lesz anyag:)
addigra talán még saját könyvem* is megjelenik majd

*ha erre vetemednék, biztos nem fogom sz@rrá promózni a twitteren, mint...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.01.22. 13:36:12

na - de hogyan, mikor mit tovább? mer jó lenne ez, de ha megáll, itt hagyod, akkor csak így marad...minek?

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.22. 20:30:39

@Legelő Őse: nem hagyom itt, no para:)
csak ma ért véget a vizsgaidőszakom, nem kisadag könyvet kellett bekebeleznem kötelező jelleggel,sajnos kevesebb időm maradt élvhajhászásra... de a kiemelt könyveket mind ajánlom!

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.02.06. 23:08:31

Kontar (bocs nincsenek ekezeteim) toll a fuledbe. Egyreszt mert annyira jol kitalaltam,hogy egy ilyen pont hianyzik es csinalok egyet :) masreszt mert ennyire reszletes listat adtal :)

masreszt koszi, mert igy nekem mar nem kell megcsinalni. :) majd jol linkelek erre a blogra :)

lelkesedesed ne muljek!

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.02.06. 23:56:28

@Bajnok: szia,látom most kontáraztad tele az új blogodat:D nos igen,énis azért csináltam a blogot, mert magam se találtam egy használható adatbázist,amiből egy érdeklődő egyetemista tud építkezni a szakmába.
a listán pedig igen sokat dolgoztam, eltartott egy darabig,mire kiszedtük a könyvtárarchívumból az elmúlt 3évem kölcsönzéseit:)
ha akkoriban írtam volna mindegyikről egy-egy ilyen bejegyzést már énis csitrilliárdos lennék:)

de te is jöhetsz társszerzőnek!

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.02.07. 11:41:01

@Kontárblog: Jól látod :) Bár a kontár valódi jelentésében használva.

Azonban úgy gondolom, hogy a "gyűjteményed" kicsit túlmutat az érdeklődő egyetemista által olvasható ajánlott irodalomból, főleg ha kibővíted a Bery által javasoltakkal.

Meg ha megengeded, Én is javasolnék párat. A reklámtól egy kicsit távolabbi, de a marketinghez közeli.

- Jay Conrad Levinson – Gerillamarketing
- Adrian Payne - CRM kézikönyv
- Malcolm McDonald: A megfelelő marketingterv elkészítése
- Hofmeister-Tóth Ágnes, Törőcsik Mária: Fogyasztói magatartás

Meg még körülnézek :)

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.02.07. 12:12:35

@Kontárblog: Rád való tekintettel ezentúl kerülöm a kontár kifejezést :)

Annyiban nem bánom, hogy megcsináltad (remélem kitart a lelkesedésed), hogy így nekem nem kell vele sokat foglalkoznom :)
Ma megengeded, majd jól idelinkelek az oldaladra :)

A felajánlást köszönöm, lehet, hogy élek vele.

Kicsit bővíteném Én is a címeket a reklámtól kissé távolabb, de marketinghez annál közelebb eső könyvekkel:
- Adrian Payne Crm-kézikönyv
- Ihász Ingrid - Online médiatervezés
- Jay Conrad Levinson - Gerillamarketing
- Fehérvári Erzsébet - Bankmarketing
- Törőcsik Mária - Fogyasztói magatartás trendek
- Rekettye Gábor - Kisvállalati marketing
- Rekettye Gábor - Ár és Érték a marketingben
- Malcolm McDonald - A megfelelő marketingterv elkészítése

Most így hirtelen ennyi a hasznos könyvekből

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.02.07. 13:27:52

@Bajnok: köszönöm, ezek egy részét már láttam könyvtárban,de nem voltak elég hívogatóak így borítóról,címről.

olyan listát szeretnék,amiben mindenki talál magának való csemegét a kezdőtő a guruig:)

Mária 2010.02.10. 08:37:29

@Kontárblog:

"olyan listát szeretnék,amiben mindenki talál magának való csemegét a kezdőtő a guruig:)"

Olyan listát nem találsz.

Más kell az amatőr hobbimarketingesnek és más annak, aki benne van a valódi marketing egy-egy részterületében.

ha listát akarsz írni, először azt kell meghatároznod, hogy az adott lista éppen melyik célcsoportodnak szól.

Bajnokot kár volt leintened, a listája nagyon jó!

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.02.10. 09:36:30

@Mária: ezt csinálom most:)

Bajnokot nem leintettem(bocsi,ha így értelmezte valaki),csak megjegyeztem,hogy azokat még nem volt szerencsém olvasni,de majd azt is gondozásomba veszem.

ferikruger (törölt) · http://webkukkolo.blog.hu 2010.02.11. 19:40:15

Chris Anderson: Hosszú farok (webmarketing, SEO);

Steve Krug: Ne törd a fejem! (webergonómia) :)

Nagyon jó kezdeményezés! Kíváncsian figyelem a blogot! :)

süti beállítások módosítása